folkMAGazin 13 másul venni, hogy a Budapesti Ta- vaszi Fesztivál nem képes országos hatáskörű, sőt az egész magyar nyelvterületet érintő seregszemlénket nanszírozni. Annak ellenére sem, hogy a ráfordítások (a Budapest Sportcsarnok bérleti díja, jegyforgalmazási jutalék, szerzői jogvédői átalány, a Táncház Egyesületnek juttatott műsor-hozzá- járulás) és a tényleges megtérülés (a Budapesti Fesztiválközpont Kht-hez befutó jegybevétel) mérlegeként alig két- és fél milliós „veszteség” adódik. Kimondhatjuk tehát, hogy az egy látogatóra jutó „támogatás” aránya – összehasonlítva például a színház- vagy hangversenyjegyek támogatottságával – rendkívül alacsony. Ahhoz, hogy a Táncháztalálko- zót a mintegy 2500 szereplővel si- keresen megtarthassuk, a műsor- hozzájárulásként kapott 2.65 mil- lió Ft mellé további 5 millió Ft-ot si- került előteremtenünk. Ennek na- gyobb hányadát eseti – és bizonytalan kimenetelű, gyakran csak utólag realizálható – pályázatok tömeges be- nyújtásával tudtuk elérni, kisebb részét CIOFF hírek Folkloriada 2000 Japán, július 20. - augusztus 10. 74 ország néptánc- és népzenei együtteseinek találkozója. Magyarországot a százhalombattai Forrás Táncegyüttes képviseli. Nemzetközi Dudafesztivál Csehország, Strakonice 2000. augusztus 24-27. Az érdeklődők video-felvételt és az együttest bemutató információs anyagot küldhetnek az alábbi címre, melynek alapján a rendezők választják ki a fesztivál részvevőit: City Cultural Centre Mirova 831 38601 Strakonice Hagyományos Népzenék és Néptáncok Európai Hálózata Magyarországon tartotta alakuló ülését március 24-től 28-ig a European Network of Traditional Music and Dance. A résztvevő 12 európai ország szakemberei a legnagyobb elismeréssel és óriási lelkesedéssel méltatták a Táncháztalálkozó eseményeit. Tudományos ta nácskozás Jászberény, 1999. július 27-29. A táncháztábor és csángó fesz tivál programjához kapcsolódó tanácskozás témája: Jelenkutatás a moldvai csángó falvakban A kolozsvári Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság által szervezett, 1991-1998 között végzett kutatás előadói: Pozsony Ferenc, Tánczos Vilmos, Halász Péter, Kotics József, Benedek H. János, Turai Tünde, Pávai István, Faragó József, Bálint Emese, Bodó Csanád, Tasnádi Erika, Fosztó László, Borbély Éva, Balázs Lajos, Pálffy Zoltán, Hegyeli Attila, Laczkó Mi- hály és Vincze Gábor A kon ferencia iránt érdeklődőknek a részvétel ingyenes, szállást a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán (1.000 Ft/fő/nap) és háromszori étkezést (1.200 Ft/fő/nap) biztosítunk. Információ: MMI Népművészeti Főosztály Héra Éva – 1011 Budapest, Corvin tér 8. Tel.: 201-4492, Fax: 201-5164 Jászság Népi Együttes – Szűcs Gábor 5100 Jászberény, Víz u. 1. Tel. / Fax: 57/411-294 XX. DIÓSGYŐRI KALÁKA FOLKFESZTIVÁL 1999. július 8-12. A KALÁKA FESZTIVÁL PROGRAMJA július 8. - 22.00 Bartók mozi: Szomjas György Kopaszkutya c. filmje július 9. - 18.00 Várszínpad Mistrál együttes, Szkárosi Horváth Endre (költő), Gryllus Vilmos, Kaláka, Huzella Péter Merlin Kommandó (Becze Gábor, Galkó Balázs, Gryllus Dániel, Huzella Péter, Jordán Ta- más, Márta István, Radványi Balázs, Sebő Ferenc, Selmeczi György) Kosbor együttes, Mynta jazz (India–Svédország) 19.00 Árokszínpad: Koncertek, sörsátor július 10. - 10.30 Árokszínpad: Huzella Péter, Gryllus Vilmos, Kaláka 15.00 Várszínpad: Versenyprogram 17.00 Fesztivál: Laokoón együttes, Gábos Barna trió, Maneszes Márton és zenekara (Ma- gyarszovát, Románia), Zeleziár együttes (Szlovákia), Sárközy Gergely, Muzsikás Channe Nussbaum and Spielniks (Dánia), Kárpátia Band 17.00 Árokszínpad július 11. - 15.00 Várszínpad: Versenyprogram 17.00 Fesztivál: Romanyi Rota, Kiss Eszter–Mali Kata, Nyeső Mária, Bródy János Kaláka együttes, Misa Baranov (Ukrajna), Budapest Ragtime Band The Inchtabokatables (Németország), Rece-fice együttes 17.00 Árokszínpad: Kirakodóvásár, filmvetítések, internetsátor, böngészőgépek július 12. - 19.00 Jótékonysági koncert az újjáépített Deszkatemplom javára Háromnapos bérlet: elővételben 1.800,- Ft, a helyszínen 1.999,- Ft (július 9–11.) Kétnapos bérlet: elővételben 1.350,- Ft, a helyszínen 1.500,- Ft (július 10–11.) Bérletek elővételben július 9-én 12 óráig: Ticket Express és Music Mix (Budapest) Megrendelés írásban: Express Iroda – Miskolc, Széchenyi út 56. Tel.: 06 (46) 349-474 Az írásban megrendelt bérletek átvétele:július 9-én 16 óráig, illetve 10-én 11 óráig. Megrendelését leadhatja az Express vidéki irodáiban is! Napijegy: 800,- Ft Gyerekfesztivál: 300,- Ft (a bérletek érvényesek!) MÁV-félárú! Háromnapos élő Internet-kapcsolás! képezik a kirakodóvásár haszna és a szponzori támogatások. A rendelkezésre álló forrásokból éppen hogy fedezni tudtuk a fény- és hangtechnika, az utazás, a hagyományőrzők szállás- és étkezési költségeit, kommunikációs kiadásainkat. A tiszteletdíjakra alig maradt pénzünk, s kérdéses, hogy med- dig élhetünk vissza a népzene és a nép- tánc hivatásos – többen közülük világhí- rű – művészeinek ügyszeretetével. Találkozunk 2000 tavaszán a BS- ben! Berán István