20 Kiss Ferenc: Kötelékek A Vízöntő és a Kolinda históriája, meg egyéb történetek – Etnofon Kiadó, Budapest, 2021 Exordium Mi mindig mindenről elkésünk, Késő az álmunk, a sikerünk, Révünk, nyugalmunk, ölelésünk. Mi mindig mindenről elkésünk. (Ady Endre: Akik mindig elkésnek) * Akik túl korán érkeznek Bizony, Ady megírhatta volna az Akik mindig elkésnek versének a párját is, Akik túl korán érkeznek címmel. Azokról szólhatna, akik legalább húsz-harminc évvel megelőzik korukat. Szerencse, vagy szerencsétlenség? – kérdi a kínai mondás. Ez is, az is, vallom én. Ez a könyv a korán érkezőkről, a rendszerint takarásban élő mu- zsikustársaimról és rólam szól. Nem üzlet a mi történetünkről, a hol rejtőzködő, hol kapukat döngető, lázadó kísérletezőkről könyvet írni, nem is vállalkozott rá eddig senki. Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok. Hőseim túl korán jelentek meg az alternatív és underground szcéna, avagy a folk-világzene porondján, és az a húsz év, amennyivel korábban ér- keztek, éppen elég volt ahhoz, hogy aztán gyorsan a feledés homá- lyába vesszenek, s a mai fiatalok ne tudjanak róluk. Mi tagadás, ösztönzött e könyv megírására az is, hogy idén va- gyok hatvanhét éves, és ugyan az égieknek köszönhetően egyszer már megmenekültem a haláltól, de hát ki tudja? Csak a Jóisten, hogy mi a terve még velem. Mint zeneszerző muzsikus, majd’ fél évszázadot töltöttem el nép- zenészek között. Már a hetvenes évek elején felfigyeltem arra, hogy milyen elevenen él még köztünk a mesélés, anekdotázás hagyomá- nya. Hosszú utazások során, előadások utáni felszabadult együtt- létek idején vagy a próbák szüneteiben, társaim vég nélkül tudják mesélni a történeteiket. Olykor döbbenetet, máskor hatalmas de- rültséget keltve. Tele humorral, nyelvi ízzel, iróniával és szeretet- tel. Ezek az idők során szinte folklorizálódó elbeszélések megérné- nek egy átfogó néprajzi tanulmányt is, nem mellesleg ennek a kul- túrkörnek a speciális szlengszótárát is érdemes lenne valakinek ösz- szeállítani! Fontosak ezek a történetek, mert hűen tükrözik a kort, amelyben születtek. Megismerhetjük belőlük a népzenészek menta- litását, életmódját, betekintést nyújtanak az őket körülvevők világá- ba, a kikerülhetetlen hivatali bürokráciába, dokumentálják a műfaj külföldi sikereit, és – bizonyos időkben – hazai elhallgatottságát is. Fényt vetnek az elmúlt század sok magyar problémájára, és magya- rázatot adhatnak a mai fiatalság számára sok érthetetlen, felfogha- tatlan kérdésre. Igazságalapjuk miatt jóval értékesebbek a hétköz- napi pletykáknál, de abban hasonlítanak rájuk, hogy a történetek tovább élnek, továbbmesélik őket, variálódnak. Íme egy gyönyörű példa a fentiekre. Mikor Sebő Feri és Halmos Béla néhány társukkal hosszabb időre vendéglátózást vállaltak egy tokiói magyar étteremben, még 1973-ban, akkor egy rosszmájú megjegyzés kezdett keringeni nép- zenész-néptáncos körökben. Szép dolog Feriék küldetéstudata – is- merték el sokan –, de azért azt se feledjük, hogy „a muzsikusnak dalból van a telke”. Szegény megboldogult Pallagi Pali prímás ba- rátom mesélte ezt nekem, még valamikor a kilencvenes évek elején. A mondás egyébkén szellemes kiforgatása a múlt század első felében élt – azóta is töretlenül népszerű nótaszerzők – Kola József és Fonó Frigyes híres dalcímének: „A muzsikusnak dalból van a lelke”. Jót derültem akkor ezen, de csak nemrég jutott újból eszembe, amikor ezt a könyvet elkezdtem írni. Jól kifejezi azt a gondolkodásmódot és derűt, ami a „népi agyak” egymásnak mesélt történeteit jellem- zik. Saját kútfőmre hagyatkozva ebben a könyvben arra vállalkozom, hogy megélt élményeimet, emlékeimet közreadjam. Magam sem tudom, mi ez az írás. Esszé, napló, memoár? Önéletrajz vagy inkább vallomás, nyomtatott blog, netán zenetörténet? Maradjunk annyi- ban, hogy leginkább kordokumentum. Elvégre a „nagy öregek” kö- zé tartozom, az úgynevezett „nomád nemzedék” még élő tagja va- gyok, s ami velünk történt, arra én így emlékezem. Akik a story-magazinok pletykaözönét, a népzenész társadalom bulvárhíreit remélik ezektől a bejegyzésektől, azok már most be- csukhatják a könyvet. Viszont akik tovább olvassák, azok számára egy rendkívül izgalmas és szép világ tárulhat fel. Egy különös, át- meneti korszak hangulata, atmoszférája érintheti meg őket, remél- hetően vidámságot lopva a hétköznapjaikba. Ne feledjétek! Nemzeti fohászunkban is csak másodikként kér- jük Isten áldását a bőségért. Első abban is a jókedv! Kiss Ferenc * Az emlékezet anatómiája Hiánypótló – ezzel a klisével illik hatást kelteni egy monográfia kap- csán, de hát mi más lenne a múlt, mint a felejtés tárháza? Pótolha- tó-e a pótolhatatlan? Kicsi Ferkó keservese – hogy a szerzőt egyik, azonos című dal- költeményével iniciáljam – életrajzi naplótöredékek, sztorik gyűj- teménye, s a hangvétel korántsem gyászos, sőt! Mire föl hát a könyvajánló tanítvány drámai felütése? Többféle veszteség érheti ám az emberfiát, így a kézben tartott kiadvány sem a múltba vesző játszótársak, kalandok számbavétele okán oly meg- rendítő; akarva akaratlanul valami másnak is emléket állít, derekán a legújabb nemzedékek evolúciós átalakulásának. A Kötelékekben nem egyszer felidézett kilencvenéves apám, No- vák Tata szerint egy olyan jelenben élünk, amilyenre még ő sem em- lékszik, s tagadhatatlan, hogy a lét sarokpontjainak tekintetében lé- nyegesen közelebb állok hozzá, mint a fiaimhoz. Mégis, néhány év, és az ő kezükbe kell nyomnom Feri írását; nemcsak, mint kordoku- mentumot, de mint a szuverenitás túlélő kézikönyvét. És ezért ér- demes boncolgatni a múltat! Novák Péter A klasszikus Vízöntő – fotó: Baricz Katalin