20 – Kőszegen a mai napig úgy tartják, hogy a várszínház-projekt azért jöhetett létre, mert Romhányi László apósa befolyásos politikus volt. Romhányi László későbbi pályafutása szempontjából egészen pikáns ez az információ, de gondolom, ’82-ben sem ártott ez a „hátszél”... – Ez valószínűleg így volt, de mellesleg Romhányi fáradhatatlan szervező volt, kiváló kapcsolatteremtő képességekkel. Viszont, ko- molyra fordítva a szót, biztos, hogy nem elhanyagolható tényező Romhányi akkori érdekérvényesítő képessége szempontjából az apósa. Akkoriban is így működtek a dolgok. Én Romhányin keresz- tül kerültem ezekhez a körökhöz közel, de gazdasági szakemberként voltam a képletben. Azt gondolom, hogy ezeket a politikai szálakat nagy odafigyeléssel kell kezelni, hiszen bár fontosak voltak, de ne- hezen átlátható, hogy kinek, mit és miért engedtek meg akkoriban. Utólag is úgy gondolom, hogy a politikai berendezkedéstől füg- getlenül remek embereket ismerhettem meg, olyanokat, akik – akár a Táncháztalálkozó, akár a Kőszegi Várszínház kapcsán – igyekeztek az értékteremtést támogatni. – Mennyire szólt bele a politika a konkrét művészi produktumokba? – Akkor, azaz akkor sem lehetett semmit politika nélkül csinálni. A produktumot persze, megnézték, és ha valami nagyon nem tet- szett, akkor korrekciót kértek. Ilyen szempontból például kötéltánc volt Kőszegen a Páskándi-féle Az ígéret ostroma, amit az író a helyszí- nen, még a próbák alatt is formált. Persze, Páskándi Géza személye már önmagában is necces volt az akkori hatalom szemében. A záró képben a régi magyar himnusz, a Boldogasszony anyánk... éneklése- kor nem csak a nézők, hanem a szereplők torkában is gombóc volt. – Romhányi ilyen irányú politikai tőkéjének vagy terheltségének fényé- ben még furcsább a későbbi pályaképe... – Romhányi tehetséges ember volt mint színházi rendező, de poli- tikai vonalon később olyasmibe is belefogott, ami aztán félrevitte őt. Nem akárki tudta elérni, hogy telket kapjon a Népligetben, amin aztán létrejött a Jurta Színház, a későbbi ellenzéki pártok egyik böl- csője. Ebben nekem már nem volt szerepem. Romhányi meg bele- csúszott valamiféle furcsa szélsőséges világba... – Szóval, megcsináltátok az első Országos Táncháztalálkozót, de az- tán hogyan tovább? „A gép forog, az alkotó pihen. / Év-milliókig eljár tengelyén.” Teljesen kiszálltatok, másokra hagytátok? – Sok volt a feladat, így egyikünk sem ambicionálta a folytatást. Romhányival több vidéki szabadtéri helyszínen is dolgoztunk, nem csak Kőszegen. A Magyar Színkör – ami egyébként a Táncháztalál- kozó pénzügyi lebonyolítója is volt – évekig remek előadásokat és tájelőadásokat szervezett. Az én javaslatom volt, hogy keressünk-ke- restessenek olyan szervezőket, akiknek szívügye a táncház, és mé- lyen benne vannak ebben a témában. De a folytatást már nem tőlem kell megkérdezni, nyilván a Népművelési Intézet körül már látták, hogy az általunk kialakított sémát ki tudja érvényesen továbbvin- ni. Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy sikerült pótolni minket. Persze, azért nem távolodtam el teljesen ettől a világtól, hiszen a Közgáz-Corvinus Táncegyüttessel ma is élő kapcsolatom van. Ti- zenhat évet töltöttem a táncház körül, koreografáltam is, vezettem a Közgáz Táncegyüttest évekig. De aztán elvitt a színház. 1984-ben a Budapesti Szabadtéri Színpadok ügyvezető igazgatója lettem és ak- kor a Romhányival és a Magyar Színkörrel való kapcsolatom is meg- szűnt. Később meg az Interkoncertet vezettem egy évtizeden keresz- tül. 1996-ban pedig átnyergeltem a borra. Most is boros rendezvé- nyekkel – borkóstolókkal, bortúrákkal – foglalkozom. A Budapesti Borfesztivált még interkoncertesként ’92-ben én kezdtem el, csinál- tam nyolc évig, s közben a várban létrehozott Magyar Borok Há- za adott rengeteg munkát. ’96-tól foglalkoztam aktívan borturiz- mussal, a Nyitott Pince mozgalom egyik elindítója voltam. Sajnos, a pandémia sem tavaly, sem az idén nem tette lehetővé az országos Nyitott Pince Napok megszervezését, pedig ez is megért huszonöt évadot. Nem hiszem, hogy lesz még energiám újra felépíteni... Grozdits Károly „I. Magyarországi Táncház Találkozó”, Budapest Sportcsarnok, 1982. - Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán