7 Mivel az egykori kun népesség már bele- olvadt a magyarságba, így a kun származás nehezen vagy egyáltalán nem bizonyítható, bár születtek kísérletek többek között Kun- szentmiklóson a kun leszármazás bizonyítá- sára. Bolyó János jegyző 1790 körül össze- állított egy Kun Liszta nevű iratot, melyben ötvenhatra tette a kunnak tartott családok számát, de később kiderült, hogy megállapí- tásai tévesek. A kun származás azért sem bi- zonyítható, mert a török hódoltság alatt so- kat szenvedett Kunság népe a XVI. század folyamán elhagyta a kunsági területeket, il- letve közeli városokba húzódott, és sok he- lyen csak a visszatelepülők névsora találha- tó meg a Pentz féle 1699. évi összeírásból, melynek célja a Jászságban és a két Kunság- ban élő, adóra kötelezhető népesség számá- nak felmérése volt. A XIX. században már összefolyt a kele- tiesség tudata a kisnemesség protestáns cso- portjaiban, kapcsolódva az ellenzéki, nem- zeti függetlenséget őrző hagyományokkal. Kedvezett a történeti ha- gyomány megőrzésének a mezővárosi helyzet, a lokális öntudat és a hagyományrendszer falusi szintet meghaladó kidolgozására. A kun identitás vizsgálata szempontjából nem mellékes, hogy mást jelent kiskunnak és nagykunnak lenni. Ugyanis a török hó- doltság utáni visszatelepülés során a Kiskunságba kevesebb, a Nagy- kunságba feltételezhetően több eredeti kun elem érkezett vissza és az ottmaradottak alkalmazkodtak hozzájuk. A „jászkun” pedig ere- detileg politikai fogalom volt és csak utána került a köztudatba. Bartha Júlia a kun identitást és kun tudatot együtt említi meg. Véleménye szerint a kun identitás fennmaradásának elsősorban kulturális okai vannak. A megállapítása a következő: „a kun tu- dat a magyar társadalmi tudat egyik része. A magyar kultúrába ol- vadt kun elem oly módon integrálódott az itteni hagyományok- hoz, hogy közben az átmeneti rítusoknak köszönhetően megtar- tott olyan ősi, keleti, kulturális elemet, melyek hagyományozódva a mai napig fennmaradtak”. Mint láttuk a fentiekben, próbáltam összegyűjteni azokat a té- nyezőket, folyamatokat melyek a kun identitás fennmaradásához vezettek és azt próbáltam vizsgálni, hogy a megkérdezettek eseté- ben ezen tényezők szerepet játszanak-e az identitásuk felépítésében. * A kutatásról A kutatás során tíz interjút készítettem, melyeknek száma alacsony ahhoz, hogy értékelhető adatokat kaphassunk a kun identitás meg- nyilvánulási formáiról, ezért egy tervezetnek kell tekinteni a továb- bi, a témával kapcsolatos kutatómunkához. A kutatáshoz az interjúim során a beszélgetés menetétől függő- en négy-öt kifejtős kérdést tettem fel. (A megkérdezettek mind kö- zépkorúak voltak. Közülük két fő volt nő, a többiek férfiak.) Elsőként kíváncsi voltam, hogy a megkérdezett személy rendel- kezik-e kun felmenőkkel. Ha nem, akkor miért tartja magát kun- nak. Illetve, hogy a családja történetéről mit tud az interjúalany, készítettek-e valaha családfát a felmenői. Itt a származástudat és az identitás kapcsolatát vizsgáltam. Másodjára az érdekelt, hogy mi- lyen szimbólumokat kapcsol az illető a kunokhoz, és szerinte léte- zik-e egyáltalán magyar mentalitás, valamint ahhoz képest a kun mentalitás mennyiben tér el. Továbbá, hogy az illető ismeri-e a ku- nokhoz kapcsolódó szellemi és tárgyi kulturális emlékeket, vagyis a hasonlóság és különbözőség viszonyai mennyire fontosak az ille- tő életében. Továbbvezetve az előbbi témát úgy véltem, hogy a ku- nok identitása kun-magyar kevert identitás, ezért a kérdésekből ar- ra is választ szerettem volna kapni, hogy az interjúalany hogyan vi- szonyul a magyarságához a kun tudata mellett. * A kutatás eredményei A megkérdezett tíz főből egy személy rendelkezik családfával. A többiek közül egy kivételével mindenkinek vannak redemptus fel- menői. Náluk ez az egyik alap, amiért kunnak tekintik magukat, bár tudjuk, hogy a redempcióban nem csak kunok vettek részt, melynek bizonyítéka a helységenként a redemptusok névsorát tar- talmazó, 1745-ből származó Liber Fundi [Földkönyv – a szerk.]. Az is ismeretes, hogy nem minden kun vált redemptussá. Viszont a megkérdezettek szinte mindegyike a redemptusságot összekö- ti a kun származással. A megkérdezett személyekből öt fő, akik- nek mindkét szülője kiskunsági vagy nagykunsági, a többieknek az egyik szülője már nem a kunsági területekről származik, hanem többek között a Nyírségből, Erdélyből, ahol nem élnek kun közös- ségek, vagy legalábbis nem tudunk róluk. Az interjúalanyok eseté- ben mindig a kunnak tartott szülőhöz kötődik az identitásuk. En- nek oka, hogy mindegyikük vagy a Kiskunságban vagy a Nagykun- ságban nőtt föl. Az egyik megkérdezett személy kiskunfélegyházi, ahova a török hódoltság utáni visszatelepülés során valójában já- szok telepedtek meg. A városban a feltételezett kunok száma elha- nyagolható, ő mégis kunnak tartja magát. Rendelkezik redemptus ősökkel, de családfa nem készült. Úgy tartja, hogy a redempciós terhek miatt a kunok nem tudtak figyelni arra, hogy az eredeti nép- viseletükben járjanak és a szokásaikat fenntartsák, de úgy véli, hogy van kontinuus kun népesség Kiskunfélegyházán, márcsak azért is, mert ők bizony reformátusok, a jászok pedig katolikusok. Az ő ese- tében tehát megjelenik a református tudat összekapcsolódása a kun tudattal, ami általános jellemzője a Kunság lakosságának. Az álta- lam végzett kutatásban mindegyik fő református vallású, és mind- két szülője szintén ezt a vallást gyakorolja vagy gyakorolta. Egy fő azt válaszolta a származást felmérő kérdésre, hogy egyrészt minden felmenője redemptus volt, de azért is kunok, mert kunnak néznek ki: „húzott szemük van” a szüleinek és neki is. Elmondása szerint „a kunok zömök testalkatúak és ellenállók a betegségekkel szemben. Másképp hogy tudtak volna megmaradni ezen a lápos, szikes, barátságtalan tájon?”. „Iloncsuk szabadcsapat – hagyományos kun harcmodor Kunszentmiklósról”