43 ÉTELEK – HAGYOMÁNYOK A erdélyi örmények kulináris hagyományai III. A húsvéti ünnepkör E gyik kalauzom az örmény gyökerekkel rendelkező Vákár Tibor régész, a nagy múltú gyergyószentmiklósi örmény Vákár csa- lád sarja. Gyergyószentmiklós főterén még ma is áll a család egyko- ri rezidenciája, az ún. Vákár-ház, amely nemcsak otthonként, ha- nem közéleti, kulturális, művészeti színtérként, a helyi örménység egyfajta központjaként is szolgált. Itt működött a nagyapa, Vákár P. Artúr nyomdája, ahol Csíkvármegye néven a város első ellenzéki újságját nyomtatták. Politikai szerepvállalása miatt az első világhá- borút követően a nagypapát kitiltották Erdélyből, így került Bu- dapestre, ahol Hankó Elemérrel a menekültügyi kormányhivatal alapító vezetőhelyetteseként szervezte az erdélyi menekültek ügy- intézését. Később diplomataként is érdemeket szerzett. Fiáról, Vá- kár Tibor építészről kevesen tudják, hogy – dacolva a kommunista hatalommal – országszerte történelmi műemlékeink sorát mentet- te meg a lerombolástól, valamint, hogy a szentendrei Skanzen el- ső parasztházainak felmérését is ő végezte. Életművét Az elpattant láncszem című kötet méltatja. Iabb Vákár Tibor már Budapesten született és gyermekkorában még megtapasztalhatta a „Trianon” miatt a magyar fővárosba szakadt – Erdélyben korábban jelentős politikai-gazdasági pozíciókat betöltött – idősebb örmények akkor még élő közösségi hagyományait. – A hetvenes évekig, amíg az örmény egyházközség működött, rendszeresen összejártunk a Semmelweis utcában, egy polgári la- kásban berendezett kápolnába. Később az Orlay utcában épült egy örmény kápolna. Gyerekként mindig óriási élményt jelentett, ami- kor a mise után az oltár előtt elhúzták a függönyt, és megkezdődött az agapé. Válogathattunk a sokféle örmény sütemény között. Még emlékszem, ahogyan az idős asszonyok kendővel letakarva hozták a finomságokkal megrakott tányérokat. Nagyanyám és az ő nyo- mán édesanyám is örmény konyhát vitt. Sok ételről, mint például a zakuszkáról, a baklaváról, vagy a pozsonyi kifliről nem is tudják, hogy igazából örmény eredetűek. – Milyen süteményekre emlékszik gyermekkorából? – Az örmény süteményekre és édességekre jellemző, hogy na- gyon tömények, édesek, sok készül közülük mézzel, dióval, mazso- lával, mákkal. Emlékszem például a mákos-diós bélesre, a pozso- nyi kiflire, a gyümölcskenyérre, a csöröge jellegű fánkra, a tökből, dinnyehéjból sziruppal készült rachátra. – Az örmény asszonyok bizonyára kiváló szakácsnők voltak. Isse- kutz Sarolta is írja az erdélyi örmény kultúrát és gasztronómiát be- mutató könyvében („Erdélyi örmény konyha fűszerezve”. Budapest, 2008.), hogy „az örmény nő családjának szilárd alapja [...], férjének méltó segítője, [...] arany kezeiből soha nem hull ki a munka. Az ör- mény anya lányát az élet számára neveli. Megszoktatja háziasságra, járatja iskolába, de megtanítja sütni, főzni, varrni is. Az örmény há- zában vendégszeretetet, rendet, tisztaságot találsz. Példaadó családi életet folytatnak, gyermekeiknek gondos nevelést adnak, békeszeretők, mértékletesek, takarékosak, vendégszeretők és áldoznak a közjóért.” – Ezt magam is tanúsíthatom, mert a mi rokonságunkban és ismeretségi körünkben így van. Nagyanyámék nagy konyhát vit- tek, nem csoda, hiszen tizenegyen voltak testvérek, és öt fiúgyer- mekük volt. A – többnyire tehetős – örményeknél sok székely lány szolgált, akik megtanulták az örmény ételek elkészítését, s ezeket később, férjhez menésük után a saját családjukban is feltálalták. Az örmények szintén átvették a székely ételeket. Egyébként azért is olyan gazdag az örmény konyha, mert az alatt a nyolc évszázad alatt, amióta ez a nép elvesztette őshazáját, a hosszas hányattatás, vándorlás során nagyon sokféle hatás érte. Ugyanakkor az a majd’ hatezer éves kultúra, amit az örménység magának vallhat, úgy tu- dott gazdagodni a görög, asszír, perzsa, majd európai elemekkel, hogy közben még a teljes nyelvi asszimiláció ellenére is, legalább étkezési szokásaiban, összetartozás-érzésében, identitásában máig meg tudta őrizni a saját gyökereit. Még ma is ezer szállal kötődünk a hagyományainkhoz, a vallásunkhoz, és nincs olyan ünnep, ahol ne kerülnének az asztalra megszokott hagyományos ételeink. * Kevesen tudják, hogy Novák Ferenc „Tata” szintén örmény szár- mazású. Nagyenyeden, a régi Alsó-Fehér megyében, örmény-ma- gyar családba született. Nagyszülei Szamosújváron éltek, ott járt is- kolába, s ott érték azok a „néprajzi” élmények is, amelyek későb- bi pályáján nyertek jelentőséget. Tata nemcsak kiváló koreográfus, de remek szakács is. Arról kérdeztem, szokott-e örmény ételeket is készíteni. – Természetesen szoktam, például khurutos leveseket [lásd soro- zatunk első részét]. Gyakran készítek dabdasz paszulyt, ami rendkí- vül egyszerű étel, de a vendégeim körében mindig nagy sikere van. Ez tulajdonképpen egy babsaláta. – Emellett pedig böjtös étel, nagypénteken sok örmény családnál ez volt a menü. * Sorozatunk előző két részében a sorozatos üldöztetések nyomán több hullámban magyar földre érkezett örmények viszontagsá- gokkal teli történelmével, karácsonyi szokásaival és jó néhány jellegzetes étellel ismerkedtünk meg. Kultúrtörténeti-gasztronó- miai kalandozásunk folytatásaképpen ezúttal további források és örmény származású személyek segítségével emlékeket, ízeket idézünk fel és elsősorban a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó ételeket ismertetünk. A Vákár-ház Gyergyószentmiklóson