12 Vonós népzenei hagyományaink továbbéltetése II. KALOTASZEG – 1993-ban a „Kalotaszegi legényesek” című kö- tet jelent meg, amely Kovács Simon „Buráló”, magyarlónai prímás huszonöt legényes dallamát tartalmazza. A ’80-as évek legelején fej- tettük meg közösen, Halmos Béla, Jánosi András, Vavrinecz And- rás és jómagam a széki hangosﬁlmen látható széki férﬁtáncok, te- hát a sűrű és ritka tempó vonózását. Ez az általam hármas-kötés- nek nevezett vonás minden Erdélyben használt tizenhatod-mozgá- sú darabnak, tehát mindenféle legényesnek, magyarnak, forduló- nak, korcsosnak az alapvonása. Itt három tizenhatodot kell fölfelé, egy irányba húzni, de a harmadikat el kell választani az előző ket- tőtől. Ez a pici hang már a következő hanghoz, illetve hangsúlyhoz tartozik, annak a felütése. A kötés előtti 3. és 7. tizenhatod zenei- leg hangsúlytalan, de itt erőteljes hangsúlyt kap, amely egybeesik a kontra hangsúlyával. Ezt a lefelé húzott hangot a csúcsig ki kell húzni, hogy a vonás gyakori ismétlése esetén is a felső fél vonón ma- radjunk, ne fogyjon el a vonónk. Ez a kötés hallatszott a hangfelvételen, de a vonózás techniká- ját csak a ﬁlm alapján tudtuk megfejteni. Így, ezzel a tudással már egyértelműen leírhattam a legényesdallamokat, s a hangok mellett a kötéseket is teljes biztonsággal jelölhettem. Természetesen ezt a vonást is minden prímás másként csinálja, ki nagyon pontozza, ki kevésbé, van olyan is, aki elválasztás nélkül játssza. Buráló muzsikálását ﬁlm nem, csupán hangszalag őrizte meg az utókor számára. Ez a gyűjtés azért nagyon fontos, mert Martin György „Tinka” ezen a gyűjtésen kérdezte ki teljes alapossággal a prímás legényes dallamrepertoárját. A kalotaszegi zenészek közül Burálót tartották a legényes zene legelismertebb muzsikásának, aki a dallamokat és a közjátékokat egyedülálló fantáziával variálta. * BOGYISZLÓ – A ’90-es évek elején sokat gyűjtöttünk Bogyisz- lón, ahol Orsós Kis János és zenekara játékát örökítettük meg hang- szalagon és videón egyaránt. Ezen alkalmakkor igyekeztünk a dal- lamokat több hangnemben is rögzíteni, hogy a készülő kötetben bemutathassuk, amely „Bogyiszlói népzene” címmel 1995-ben je- lent meg. A vidék egyik legelterjedtebb ugrós dallamát a „Megismerni a kanászt cifra járásáról, / Tűzött-fűzött bocskoráról, tarisznyaszíjár- ól” kezdetű szöveggel éneklik. Orsós János bácsi is kísérte, ami- kor táncegyüttes mellett muzsikált. E szöveg magyarázatát egy al- kalommal Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatótól hallottam. A ka- nászok a disznók terelésénél nem használhattak kutyát, mint a ju- hászok vagy a gulyások, mert szétszaggatták volna a disznók. Csiz- ma helyett bocskort hordtak, amint a nóta mondja. Mi akkor a cif- ra járás? A kanászok nagyon gyors, kis lépésekkel, surranva jártak, a kondát így terelték össze ők maguk. Ha sürgősen üzenetet kel- lett egyik helyről a másikra eljuttatni, mindig a kanásznak szóltak. Nemrégiben egy kanász kitüntetést kapott, s a díj átvételénél ilyen gyors, kicsi, surranó léptekkel ment ki a színpadhoz, itt is bemu- tatván „cifra” járását. * KALOTASZEG – Kalotaszeg Erdély nyugati részén, a Nagyvárad- tól Kolozsvár felé haladó főútvonal mentén fekszik. A kereskede- lem ezen a vidéken haladt át, s ez gazdagságot, jómódot hozott. Ez látszik a cifra, nagyon díszes viseleten, amelyre újabban több kiló gyöngyöt is varrnak, vagy a nagyon díszes, festett, faragott búto- rokon, s ez érződik a nagyon díszített, virtuóz zenén is. A számos, jobbnál jobb prímás közül Fodor Sándor „Neti”-re esett a választás, hiszen Sanyi bácsi sokat járt Budapesten, sok ﬁlmes felvétel készült a játékáról, sok ﬁatalt tanított muzsikálni. Az 1996-ban megjelent „Kalotaszegi népzene I.” című kötet hajnalit, legényest és verbun- kot, míg a következő évben megjelenő „Kalotaszegi népzene II.” lassú csárdást, szaporát és keservest tartalmaz. * MAGYARPALATKA – Minden zenésznek van kedvenc zenéje, kedvenc tájegysége. Az én lelkemet a gyimesi és a mezőségi zene ejtette rabul. 2000-ben és 2001-ben jelent meg a „Palatkai népze- ne” két kötete, amire nagyon büszke vagyok. Palatkai zenét először a ’80-as évek közepén gyűjtöttem Super8-as ﬁlmfelvevővel, ami- vel tizenhárom percet lehetett egyszerre leforgatni. Gyűjtőtársam Fekete Antal, közismert becenevén Puma volt. Ez volt az az eset, amikor a zenészek a csűr előtt muzsikáltak nekünk, míg nem jött a menyasszony, és én könyörögtem Marcinak (Kodoba Mártonnak), hogy csak még azt a három percet muzsikálják el!. No, ezt meg is tették, de utána futólépésben távoztak a csűr mögé, ahol a Mérá- ból jött menyasszony már tíz perce várta a zenészeket. Ilyen is rit- kán fordult elő. A gyűjtött anyagot természetesen otthon azonnal leírtam, bevo- nóztam és elkezdtem gyakorolni. Nagy meglepetésemre a vonások zömét fordítva kellett húzni, az eddig beidegzett mozdulatok fölbo- rultak, megváltoztak. Nagyon furcsa volt az új vonózás, de már ez a pár új nóta is táncszerűbbé, palatkaibbá vált általa. A legnagyobb elégtétel azonban az volt számomra, hogy amikor pár évvel később ismét Pumával mentem gyűjteni – akkor már több, újonnan kivo- nózott dallam volt a tarsolyomban, sokat játszottam és tanítottam is őket –, alkalom adódott arra, hogy Marcival és testvérével, Bélá- val játszhassunk, de úgy, hogy én vezethettem a párt. Ekkor is lako- dalom volt, s míg az iú párt a templomban eskették, mi, zenészek behúzódtunk a szemközti ház eresze alá, és elkezdtünk muzsikálni. Fantasztikus érzés volt, hogy a vonóink milliméterre együtt men- tek, tudtunk együtt muzsikálni! Ezen Marciék egyre jobban csodál- koztak. A lakodalom folyamán többször intettek, és meghívtak a ci- gánypadra. Akkor meg a lakodalmas nép csodálkozott. Csönd lett, abbamaradt a villa- és kanálcsörgés – mit keres egy fehérnép a ci- gánypadon? Mivel a vonóink együtt mentek, láthatóan szent egyet- értésben muzsikáltunk, a népek is megnyugodtak, s folyt tovább a vacsora. Akkoriban nagy szenzációt jelentett egy női prímás! Ezután még sokszor muzsikáltunk együtt, és felejthetetlen él- ményt jelentett minden találkozás. 1990-ben jöttek először Buda- pestre, a Zenetudományi Intézetben három napon keresztül folyt a gyűjtés, az én vezetésemmel. Előzőleg fölkészültem, átnéztem min- den addigi akadémiai gyűjtést, és összeírtam a különböző dalla- mokat, hogy ezeket kérdezhessem. Csak éppen elkezdtem, ők már tudták, hogy melyikre gondoltam, néha három-négy új dallamot is hozzáfűztek. Én százötven nótát szedtem össze, ők kétszázhar- mincat játszottak, s a harmadik napon Marci jobban tudta, hogy valamelyik dallamot játszották-e már vagy sem, mint én. Ezek az új nóták többnyire veretes, a bukaresti rádióból „leszedett” nóták voltak, amikre elsősorban Béla specializálta magát. Pumával ketten voltunk a házigazdáik. Éjszaka főztem, nappal kérdeztem a dalla- mokat, majd elláttam őket ebéddel ott, az Akadémián, utána tánc- házba vittük őket, szóval zajlott az élet. Azóta lettem én „Domna” Márta, amely megszólítás náluk a legnagyobb megtiszteltetés. Per- sze sokat nem beszéltünk, mivel csak románul tudtak, de a zenében megértettük egymást.