36 A pásztorfurulya és tanítási lehetőségei Adalékok az alapfokú művészetoktatáshoz – II. rész A pásztorfurulya fajtái, szerkezeti felépítése Az előzőekben megpróbáltam összegyűjteni egy-két pontosan datálható és néhány, idő- ben csak hozzávetőlegesen behatárolható adatot, melyek segítenek a furulyafélék fej- lődésében egyfajta kronológiát felállítani. A továbbiakban alaktanilag elemzem a külön- féle fajtákat, de úgy gondolom, ez alapján is fel lehet állítani egy bizonyos fejlődési sort, az egyszerűtől az összetettebb felé. A pász- torfurulyák a Kárpát-medencében sem egy- formák. Különböző fejlettségi fokok figyel- hetők meg, bár látható, hogy egyes típusok egyidejűleg is jelen vannak egyazon terü- leten. A fejlődés a sípszerkezet összetettsé- gén mérhető. A legegyszerűbb típus a „peremsípos”, ezt a fajtát szél- vagy peremfurulyának hívják. Készített ilyen szélfurulyát például Tuka Zsigmond a Kiskunságban, de Bukoviná- ból, Gyimesből is ismerünk magyar és nem magyar furulyásokat, akik ilyen hangsze- ren játszottak, játszanak. A Balkánon és a Közel-Keleten igen elterjedt, de máshol is használják. Másik síptípus, mely talán a fejlődési sor következő állomása, a „perembevágásos”. 1 Az ilyen játékhangszert az alapanyaga sze- rint „lopótökdudának” vagy „napraforgódu- dának” hívják és igen ritka a Kárpát-me- dencében. Keleten a japánoknál „shakuha- chi”, Dél-Amerikában pedig „quena” néven használnak hangszert hasonló síppal. A „harántfurulya” a perembevágásosnál elterjedtebb volt Magyarországon, „flóta”, „flajta” néven találkozhatunk vele. Keve- sebben játszottak rajta, mint „végénfúvós” testvérén, de országszerte ismert volt. A vi- lág minden részén találkozhatunk ilyen síp- kialakítással. Az ajaksípos hangszerek egy különleges fajtája a tilinkó [játszólyukak nélküli fafúvós népi hangszer – A szerk.], amelynél használ- nak peremsípos, dugós és anélküli változa- tot; ez utóbbinál a dugót a játékos nyelve helyettesíti. A néphagyományban az ajaksíposok leg- elterjedtebb változata a „végénfúvós”, amely- nek a játszólyukaival ellentétes oldalon, há- tul helyezkedik el a sípnyílása. Ennek alap- vetően két fajtáját különböztetjük meg. Az Alföldön, a Dunántúlon és a Felvidéken ál- talában hengeres (párhuzamos falú) furattal rendelkezik, viszonylag hosszú a szélcsator- na és rövid szélhasító rézsű jellemzi. A másik az „erdélyi” típusú, melyet Er- délyben és Moldvában használnak, végén szűkített furatú, rövid szélcsatornájú és hosszú szélhasítóval van ellátva. Ezek nem kizárólagos, de általánosnak mondható jel- lemzők. A klasszikus pásztorfurulya hatlyukú, a dugós mellett perem- és harántsípos, vala- mint perembevágásos lehet, hossza 40 cm körüli. (A síp fajtája, a hangszer hossza, fu- ratának alakja és a lyukak száma sok variáci- ós lehetőséget hordoz magában, ezek min- dig a helyi zenei tradíciókhoz alkalmaz- kodnak.) Alaphangja változó, nem köthe- tő megszabott rezgésszámhoz, mint ahogy a műzenében ez oly elengedhetetlen. A Néprajzi Lexikon erről így ír: „Több furu- lya együttes játéka vagy esetleg a furulya és egyéb hangszerek együttese, már csak a furu- lyák többféle hangolása miatt is, nehezen va- lósítható meg. [...] A regölést kivéve, ahol a többi hangszer meghatározatlan hangmagas- ságú ritmushangszer.”. Hangsora általában dúr jellegű, de mixolíd hangsorúakkal is ta- lálkozunk. A dúr jellegűeknél a III. és VII. fok semleges, azaz a III. fok az alaptól szá- mítva kisterc és nagyterc közé esik, ugyan- így a VII. az V. fokhoz képest. Ez a fajta [semleges tercű – A szerk.] furu- lya megtalálható az egész magyar nyelvterü- leten, ezen kívül a szlovákoknál, románok- nál, szerbeknél, horvátoknál, sőt még a bol- gár furulya, a duduk is ilyen hangsorú. A je- lenség vokális elterjedésének feltérképezé- sében Vargyas Lajos van segítségünkre, aki így ír a témáról: „A dúr-terc másként is szere- pet játszik az ötfokúságban: mint a moll-terc- cel váltakozó megoldása (vagyis a do-nak kü- lönböző magasságú intonációja), s ilyenkor törvényszerűen megjelenik a harmadik vál- tozat is, a semleges terc. Ahol ez a váltakozás, illetve a semleges terc használata gyakori, ott a szeptima is ugyanígy váltakozik dúr-, sem- leges- és moll-szeptim között. Ez a hangnemi jelenség a Dunántúlra jellemző elsősorban, a régi, ötfokú dalokban; szórványosan azonban máshol is előfordul. Legtöbbször a Zoborvidé- ken találkozunk vele; ott a II. fok váltakozása is gyakori. Azonban Dunántúlon mint stílus él az intonációnak ez az ingadozása az öre- gek közt. Jellegzetes régi stílusú, dél-dunántúli dallamainknak mindnek van moll és dúr vál- tozata, s legtöbb változatukban semleges terc is hallható. Ez a stílus annyira él és hat, hogy ott a falusi cigányok még hegedűn is semle- ges tercet fognak.” Majd folytatja: „Valaha ezt a jelenséget a dúr zene hatásával magya- rázták (Kodály 1973). Ezt a magyarázatot azonban el kell ejtenünk, mihelyt két ténye- zőt jobban számításba veszünk: 1) hogy ép- pen a legrégiesebb hagyományú népesség köré- ben él, ahol a dúr-zene hatása a lehető legki- sebb, és éppen ötfokú dalokban; 2) hogy más népek régies énekmódjában szintén előfordul. Már Bartók (1913, 1951) megállapította a bihari románok és a szerb énekek archaikus változataiban.” 2 Somogyi dugós furulya sípja Perembevágásos síp – lopótökduda és furulya