14 BARTÓK BÉLA, A NÉPZENEKUTATÓ – V. Fotó- és dokumentumkiállítás a Hagyományok Házában Szakmai terv: Pávai István, közreműködött: Vikárius László Cigányzene, népies mdal „Amit Bihari, Lavotta s egynéhány beszármazott idegen: Cser- mák, Rózsavölgyi, Pecsenyánszki stb., vagyis csupa többé-ke- vésbé dilettáns zenész, a cigányzene hatása alatt összeírt s ami- ben jóízlésű ember nem gyönyörködhetik, azt nem vehetjük számítás alapjául. Ezekről a dilettáns munkákról csak dilet- táns »zenetudósok« tárgyalhatnak komoly hangon. S emellett mindez még csak nem is nemzeti zene, mert hiszen nem ma- gyaros, hanem cigányos. Vagyis főbb jellemző sajátságai egy idegenből jött népnek, a cigánynak, átvett dallamtorzításai... Ha magyar műzenénk eddig nem is volt, igenis volt és van is értékes, speciális népzenénk. Ezt azonban a nemzeti speciali- tásokért nagy hangon lelkesedő honfitársaink sem nem isme- rik, sem nem kutatják, sem nem szeretik. Nem ismerik belő- le csak éppen azt az egy-kétszáz dalt, amit cigányprímásaink kegyeskedtek a néptől átvenni s keleti fantáziájukkal elkép- zelhetetlenül, szinte a felismerhetetlenségig eltorzítva magyar dzsentrifülekbe belehegedülni. Akik nem tudják, milyen óriási a különbség a magyaros és a cigányos cifrázás közt, azoknak fi- gyelmébe ajánlom bármely magyar parasztzenész muzsikálását akár a dudán, akár a furulyán. A cigányoktól elfogadott dalok közt akárhány idegen, szomszédos szláv népektől átvett dal- lamra is akadunk, amelyek véletlenül kerültek bele a magyar népzenébe. Ezeknek a felületes magyar urak szintén a köteles nemzeti lelkesedéssel adóznak. Viszont az újabban felfedezett nagyértékű ősmagyar erdélyi dallamokkal szemben idegenül, értetlenül állnak, mert ilyet még sose hallottak. Ezt az igazán magyar népzenét sem nem szeretik, sem nem értik. »Zenetu- dósaink« nem kevésbé felületesek: elfogadnak minden magya- rul énekelt dalt magyar népdalnak. S így vaskos köteteikben néha mulatságos buzgalommal bizonyítgatják, mennyire ma- gyaros egy-egy sültidegen dallam. (Teszem azt az »Azt mond- ják, nem adnak engem galambomnak...« kezdetű, mely való- ságos típusa a tót dalnak.) Persze ők is azt hitték, hogy elegen- dő a magyar népzene tanulmányozására, ha beülnek egy bu- dapesti kávéházba cigányt hallgatni.” (Bartók B.: A magyar ze- néről, 1911) „Az a zene, amit a városi cigányzenekarok ma pénzért játsza- nak, nem más, mint újabb magyar népies műzene. Ennek az újabb magyar népies műzenének a feladata ... ugyanaz, ami a nyugat-európai országokban a kuplék, operettslágerek, más- szóval a sramli és hasonló zenekarok repertoárjának szerepe. Hogy a magyar népies műzene (helytelenül »cigányzene«) sok- kal érdekesebb, mint az előbb felsorolt külföldi söpredékze- ne, azt örömmel szögezzük le. De hogy többnek tekintse bárki is, mint úgynevezett »könnyű« zenének, fontosabbnak, mint olyan alsóbbrendű zenének, amelynek hivatása rosszízlésű és sablonszerető tömegeket szórakoztatni: ez ellen ünnepélye- sen tiltakoznunk kell.” (Bartók B.: Cigányzene? Magyar zene?, 1931) „A népies műzene csak egyes dallam-individuumokat ismer, melyek között felfedezhetünk ugyan bizonyos külsőséges ha- sonlóságokat, de lényegében annyira különböznek egymástól, hogy semmilyen formulával sem lehet összefoglalni őket. Nem típusok tehát, hanem egyedek. Más a helyzet a parasztzenében: itt ugyanis egységes zenei stílusok keletkeznek.” (Bartók B.: A népzene és jelentősége az újkori zeneszerzésben, 1932) Mi a népzene? „... a népzene a népesség egy, a városi kultúrától legkevésbé be- folyásolt rétegének zenéje ... a »népzene« szó szűkebb elhatáro- lása is még mindig elég sok közbeeső fokozatot foglal össze, a kevésbé népi, kevésbé tiszta népzenétől a tisztábbig; az előbbi- ben még elég szembetűnőek a műzenéből származó elemek, az utóbbiban annyira asszimilálódtak, hogy egészen új stílus ke- letkezik.” (Bartók B.: A népzene hatása a mai műzenére, 1920) „... népzene mindazoknak a dallamoknak összessége, amelyek valamilyen emberi közösségnél kisebb vagy nagyobb terüle- ten bizonyos ideig használatban voltak, mint a zenei ösztön spontán kifejezői. Népszerűen szólva: a népzene olyan dalla- mokból tevődik össze, amelyeket sokan és sokáig énekeltek. De ha dallamokat sokan és nemzedékről-nemzedékre énekelnek, akkor egyrészt ezek többé-kevésbé át is fognak alakulni – itt így, ott másképp, amott megint másképp –, vagyis dallamva- riánsok keletkeznek; másrészt viszont eredetileg egymástól el- térő szerkezetű dallamok egymáshoz hasonlóvá alalkulnak át: vagyis közös sajátságú, egységes zenei stílust eredményező dal- lamok keletkeznek.” (Bartók B.: Népzenénk és a szomszéd né- pek népzenéje, 1934) „Szűkebb értelemben vett parasztzenének azokat a dallamokat nevezhetjük, amelyek egy vagy több egységes stílushoz tartoz- nak, más szóval: egyforma karakterű és szerkezetű dallamok nagy tömege szolgáltatja a szűkebb értelemben vett parasztze- nét.” (Bartók B.: A népi zene hatása a mai műzenére, 1931) „... nekünk, magyar zenefolklór-kutatóknak, éppúgy, mint a testvértudományok (egyetemes folklór és etnográfia) kutató- inak, alapos okunk volt arra, hogy csakis a parasztosztályhoz forduljunk mint forráshoz. Mi magunkat tulajdonképpen ter- mészettudósoknak valljuk, akik tanulmányozásuk tárgyául a természet egy bizonyos produktumát, a parasztzenét választot- tuk. Ti. a parasztosztály kultúrtermékeinek keletkezési mód- ja – legalábbis itt Kelet-Európában – teljesen elüt más osztá- lyok kultúrtermékeinek keletkezési módjától. Természeti pro- duktumnak tekinthetők ezek a termékek, mert a számunkra legjellemzőbb sajátság létrejötte – a pregnánsan egységes stílu- sok kialakulása – csakis lelki közösségben élő nagy tömegek- nek egyféle irányban működő ösztönszerű variáló készségével magyarázható. Ez a variáló készség pedig nem más, mint va- Dudás és hosszúfurulyás, Berzence, Somogy vm. (Seemayer Vilibáld felvétele, 1935)