20 – Gyakrabban előfordul, hogy egy zenész vagy együttes maga je- lenteti meg a lemezeit, ám párját ritkítja, hogy valamely együttes két tagja a saját bandáján kívül más formációk hanghordozóit is kiadja. Honnan jött az ötlet? – Liber Endre: A kényszer szülte ezt a megoldást. Amikor az első le- mezünk kiadójánál meg szerettük volna jelentetni a második albu- munkat, a kiadóvezető egy apró formai problémája miatt beleszólt a grafikai megjelenésbe, s mivel ez nem illett volna a borítóhoz, ráadá- sul a grafikust és a zenei rendezőt is mi hoztuk, a lemez fotóit is ma- gunk válogattuk, gyorsan eldöntöttük, hogy alapítunk egy társaságot, és magunk adjuk ki a lemezünket. Így jött létre 2000-ben a FolkEu- rópa Kft. – Ezek szerint ti is saját hanghordozó kiadása érdekében hoztatok létre céget... – Lelkes András: Igen, de úgy gondoltuk, hogy ha már megvan a ki- adó, mások lemezeit is megjelentethetnénk. Kapóra jött, hogy Balogh Kálmán figyelmünkbe ajánlotta az ír zenét játszó Fiannát, amely- nek az egyik kiadó visszautasította az első albumának megjelenteté- sét. Meghallgattuk, s nekünk tetszett, profi zenészekből áll a csapat. Ráadásul akkor még az együttest erősítette Lajtai Katalin énekes, aki aztán átment a Crystal-ba. Így még az alapítás évében a Fianna el- ső CD-je is napvilágot látott nálunk. Aztán kezdtek megkeresni ben- nünket az ismerőseink, barátaink, olyanok is, akikkel alkalmanként együtt zenéltünk, köztük a Méta zenészei. Magunk is elkezdtünk öt- letelni, hogy mit lenne érdemes kiadni. Egy-két lemez után kialakult, hogy kikkel tudunk jól együtt dolgozni a kiadási teendők, a gyártás során, s hogy milyen zenékkel szeretnénk foglalkozni. Első pillanattól fontosnak tartjuk, hogy a kiadványoknak nemcsak művészi szempont- oknak kell megfelelniük, ugyanolyan fontosak a kereskedelmi szem- pontok is. Ez ugyanis döntően befolyásolhatja egy lemez utóéletét. Előnytelen, ha például nagyobb a borító, s a boltokban nem fér be a védőtokba, vagy aránytalanul drága, illetve nincs a beazonosításhoz szükséges felirat a gerincén, nincs cikkszáma, vonalkódja. A kereske- dők nem szeretik az ilyen albumokat. Ezért mi elsősorban az általáno- san elterjedt borítóméretet alkalmazzuk, s hogy ne látszódjon a csúnya műanyag, papírtasakot húzunk rá. – Fokozatosan beindult tehát a cég... – Liber Endre: Beindulásról még korai lenne beszélni. Egy-két évnek el kell telnie ehhez. Mint említettük, részben saját ötleteink alapján határoztuk meg, hogy mit szeretnénk a repertoárunkban látni, s per- sze figyelembe kell venni, hogy létezik egy bizonyos értékesítési darab- szám, amely alatt nem szabad belefogni az adott elképzelés megvaló- sításába. A Puma, azaz Fekete Antal népzenei felvételeit közreadó so- rozat ötlete tőlünk származik, s úgy véltük, ez például megfelelhet az említett kritériumoknak. Mivel több kiváló gyűjtést ismertünk Pumá- tól, rögtön sorozatban gondolkodtunk. Számunkra fontos, hogy élet- szerű legyen a hangzóanyag, mi is ezeket hallgattuk és rengeteget ta- nultunk belőlük. Azért fantasztikusak ezek a felvételek, mert a gyűjtő mindenütt ott van, ahol és amikor ott kell lennie, ezért képes rögzíteni a felejthetetlen pillanatokat is. Egyébként a sorozat Esküvő Mezőke- szüben című, nemrég megjelent első lemezének műsorát a gyűjtő maga válogatta. Hozzáteszem, a rá jellemző, kiváló érzékkel. – Lelkes András: A Zerkula Jánossal megjelentetett korongjaink ugyancsak beleillenek ebbe a koncepcióba. A híres gyimesi prímás ott van a bulikon akkor is, amikor nincs mellette a felesége, nem kíséri őt gardonon. Nagyszerűen muzsikál akár a szászcsávásiakkal, akár Ba- logh Kálmánnal és Vizeli Balázzsal vagy a Szigony zenekarral. – Gyermekek számára is megjelent már két album a kiadónál... – Lelkes András: A Vígan legyünk címűt Liber Bandi válogatta és szerkesztette, s meghívta rá muzsikálni a Tükrös mellett Kerényi Róbertet és zenekarát, Petrás Máriát, Balogh Kálmán cimbalmost, Adorján István dudást és Lakatos Róbert hegedűst is. A másik albu- mot Szalóki Ági hozta kiadónkhoz, s az idei táncháztalálkozóra je- lent meg. Különlegessége, hogy a zenei részek népzenei ihletésűek, de a hangszerelés egyedi. – Liber Endre: Régóta foglalkozunk gyerekekkel a Tükrös táborban, s érzékeltük, hogy hiány van gyermekeknek szóló népzenei lemezek- ből, pedig lenne rájuk igény. No és itt is fontos szempont volt, hogy ha már megvan az ötlet, sikeres kiadvány szülessen. A csodálatos borítót a Tükrös-tag Árendás Péter felesége, Bíró Éva alkotta. A jó borítónak egyébként elsősorban figyelemfelkeltő szerepe van, továbbá szerencsés esetben harmonizál a CD zenei tartalmával is, nem beszélve arról, hogy mindenki szívesebben vásárol szép kiadványt. – A lemezek zömén támogatókat is feltüntettek. Egy népzenei ki- adó nem tud önállóan megélni? Európai folk a FolkEurópa palettáján Beszélgetés Liber Endre és Lelkes András alapító-tulajdonosokkal Eredetileg máshol akarták megjelentetni a második lemezü- ket, de nem tetszett nekik a cég hozzáállása, ezért létrehozták saját kiadójukat, a FolkEurópa Kft.-t. Saját zenekaruk, a Tükrös albumai mellett olyan nevek szerepelnek kiadványa- ik palettáján, mint például Zerkula János, Kodoba Béla, Ko- doba Márton, Balogh Kálmán & e Gipsy Cimbalom Band, a Gázsa zenekar, a Méta együttes vagy Szalóki Ági. S mikor válságba került a népzenei lemezek terjesztése, két másik ki- adóval terjesztési szövetséget hoztak létre Hangvető néven. Lelkes András