24 folkMAGazin Sok neves kutató feldolgozta, elemezte már gyermekjátékainkat, nekem ez az alábbiakban nem célom. Hogy mégis írok róla, azt Örkény István: Lágerek népe című kötetében talált sorok alap- ján teszem. Örkény a következőket írja a Lágerek népe ( Szépirodalmi könyv- kiadó, 1981 ) című könyvének előszavá- ban: „Ez a könyv egy hadifogolytábor- ban íródott, a fogság mostoha körülmé- nyei között... Csalnom nem lehetett... Iparkodtam mindvégig az igazat írni: az élő emberek valódi nevükön szere- pelnek, egy-két kivétellel, mikor „álne- vet” adtam, kíméletből vagy kénytelen- ségből... Krasznogorszki hadifogolytá- bor, 1946. július-szeptember” Ennek a kötetnek a Kacor király Kijevben című fejezetében írja le a következő kis jász- sági gyermekjáték szövegét: „ ...Hall- gattunk mi magyarok. Aztán előállt a festő, hogy neki dereng valami, hátha jó... A festő Jászdózsán született, hat- éves volt, mikor elkerült onnan. De kö- lyökkorában az ökölnyi jász gyermekrü- gyecskékkel erre a dalra járta az eszter- láncot: A dal megtetszett a többieknek, tet- szett Horvátnak és a hegedűsnek. Az- tán két hét múlva megtetszett minden- kinek, magyaroknak, románoknak, oro- szoknak, még a németeknek is, „pedig az már igazán süket egy náció” – ahogy Horvát mondotta volt, csendes megve- téssel. De két hétig mindenki, még a sü- ket németek is a Csillag Borcsá-t dúdol- ták... Nehéz megmondani, hogy miért éppen ezt az egyszerű kis magyar éne- ket. Talán éppen azért, mert egyszerű és mert magyar.” Megkapó és szép a fenti leírás. Egy játékos kis gyermekdal mennyire bele- Eszterlánc Jászsági gyermekjátékok Egy kis kertet kerítettem, Abba rózsát ültetgettem, Bíró lyánya rászokott, Egyszer-kétszer meglestem, Vármegyére vitettem, Lánynak való a rózsa, Legénynek a bokréta. Czikka ide párom! Jászberény Kiss Áron: Magyar Gyermekjáték Gyűjtemény, Budapest, 1891. ivódhat az ember gondolatinak mélyé- re. Talán a dal sikerének az oka a gyer- mekkori gondtalan országnak a gondo- lati visszavarázsolása, ezáltal a szere- tett otthon képének megjelenése, mely- től oly messzire szakadtak. Erről a gyermekvilágról a következőket írja Ke- rényi György: Magyar énekes népszo- kások (Budapest, 1982 ) című kötetében : „Minél jobban megismerem a magyar gyermekdalokat, annál inkább az az ér- zésem, hogy ez a zene olyan, mint egy ország az országban. Lehet, hogy vala- ha a felnőttek zenevilágában is voltak ilyen országok? Elképzelhetjük, hogy valamikor Erdélyben csak ötfokú dalo- kat daloltak, s az Alföldön csak újstílu- súakat. A dalok azonban nagyon köny- nyen vándorútra kelnek, s manapság általában mindenki tud jó néhány népi- es dalt, néhány népi újstílusút és pen- tatont. A játszó gyermekek országa en- nél zártabb, igazi ország, saját nyelv- vel, amely teljesen elüt a szomszédtól, a felnőttek zenéjétől.” Ezekhez a meg- állapításokhoz csatlakozik Kodály Zol- tán is: „Játékaink és körtáncaink köz- ben a gyermekek is dalolnak ütemes, lé- pésre alkalmas népdalokat, a felnőtte- kéből. De a tipikus gyermekdal és a vele egytestvér regösének a népdalok töme- gétől formában és tartalomban teljesen különválik.” (Kodály Zoltán: A magyar népzene, Budapest, 1991.) A Jászsági Füzetek (a jászberényi Jász Múzeum kiadványa) sorozatában jelent meg Molnár István: Adj király katonát! Népi gyermekjátékok Jász- szentandrásról (1995. Jászberény) cí- mű könyve. E a kis kötet utószavában a következő gondolatokat olvashatjuk: „Mindezek helyett azonban e kiadvány kapcsán az öröm és köszönet kedvderí- tő fogalmait kívánom hangsúlyozni! Az örömet azért, mert tájegységünkben, a Jászságban (közös fáradozással) sike- rült „tárgyiasítani” és ezáltal az élet számára megmenteni azt az igen ér- tékes népéleti szokáskincset, sok-sok gyermekjátékot, mely még a XIX. szá- zad első felében színpompásan élte éle- tét!” Valóban örülni kell minden olyan kötetnek, amely az eddig még nem is- mert terület, jelen esetünkben a Jász- ság, szokáskincsét dolgozza fel, menti meg a feledés homályától. Szintén ezen kötet bevezetőjében Juhász Nyitó Klára a következő megjegyzést teszi: „Ezek- ben a gyűjteményekben (Kiss Áron gyermekjáték gyűjteménye, a Kodály Zoltán és Bartók Béla szerkesztette Ma- „Csillag Borcsa, tudom a neved... Nyisd ki, rózsám, fekete szemed, Érted vagyok halálos beteg: Hadd csókoljam meg a képedet. Ha a búza tiszta búza, Majd kinyílik az ibolya, A violát akkor vetik, Mikor reggel harmat esik; Benne van a kecske, szegedi menyecske, kis büdöske! gyar Népzene Tára I. kötete) megtalál- ható játékleírások egy bizonyos játék fellelhető variánsaként szerepelnek, eb- ből következően a jászsági gyermekjá- tékok jellegéről felszínes képet kapha- tunk.” Felmerül két kérdés: ha csak fel- színes képet kaphatunk valamiről, ak- kor érdemes-e vele foglalkozni, s megje- lent könyvben felszínes-e ez a kép? Az első kérdés válaszát Kodály Zoltántól kapjuk, aki a következőket írta le a nép- zene kapcsán, mely gondolat minden te- rületre kiterjeszthető: „ …a meglevőnek alaposabb megismerésére, újabb és pon- tosabb megfigyelésére, a hiányos szö- vegek kiegészítésére állandóan szük- ség van.” (A magyar népzene, Budapest, 1991.) A második kérdés megválaszolá- sánál úgy érzem, hogy ez a kötet a köz- readott anyagot figyelembe véve, túl- mutat a felszínes kép adásán. Molnár István néprajzkutató könyvét ajánlom mindazok figyelmébe, akik gyermekjá- tékokkal foglalkoznak, gyermekjátéko- kat tanítanak, kutatnak. Végezetül álljon itt azoknak a lel- kes jászsági embereknek a neve, akik már az 1800-as években – maguktól vagy ösztönzésre – felismerték a gyer- mekjátékok szépségét, azokat leírták, s az általuk leírt jászsági gyermekjáték- ok helyet is kaptak Kiss Áron 1891-ben kiadott Magyar Gyermekjáték Gyűjte- ményében: Lollok Gizella, Lábay János (Jászalsószentgyörgy), Szlávik József (Jászapáti), Elefáthy Irén, Nyárasdy K. János (Jászberény), Winternitz Ignácz (Kunszentmárton). Kocsán László Jásztelki anya fiúgyermekével: Vas Anna (szül: 1895) Kuli Mihály (szül: 1915)